Aggódás helyett dicsőítés

Aggódás helyett dicsőítés

Aggódás helyett dicsőítés 1024 548 Demény Géza

Tanítás jegyzete

Fil 4:6
Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van!

Mit tegyél, mikor aggódsz:

1. KÉRJ ISTENTŐL SEGÍTSÉGET!

2 Krónikák 20:1-5
Azután hadjáratot indítottak Jósafát ellen a moábiak, az ammoniak, és velük együtt a meúniak egy része is.[a] 2 Hírnök érkezett, és jelentette Jósafátnak: „Óriási hadsereg vonul ellened Edom felől, a Holt-tenger túlsó oldaláról. Már Hacecón-Támár vagyis Éngedi közelében járnak.” 3 Jósafátot félelem fogta el, és elhatározta, hogy ebben a helyzetben az Örökkévalót fogja keresni. Ezért böjtöt hirdetett egész országában, Júdában. 4-5 Össze is gyűltek az emberek egész Júdából és annak minden városából Jeruzsálemben, az Örökkévaló Templomának új udvara előtt, hogy az Örökkévalót keressék, és tőle kérjenek segítséget.

2. HIDD EL, HOGY ISTEN TUDJA KEZELNI A HELYZETET!

• Emlékeztesd magadat arra, ki Isten!

2 Krónikák 20:6
„Örökkévaló, őseink Istene! Nem te vagy-e a Menny Istene, aki uralkodsz a nemzetek minden országa fölött? Kezed oly erős és hatalmas, hogy senki sem állhat ellened!

• Emlékeztesd magadat arra, mit tett Isten!

2 Krónikák 20:7
Nem te vagy-e, aki e föld korábbi lakosait kiűzted néped, Izráel elől? Nem te adtad ezt a földet örökre a barátod, Ábrahám utódainak?

3. VALLD MEG A GYENGESÉGEIDET!

2 Krónikák 20:12
Istenünk! Elnézed ezt, és nem ítéled meg őket? Mert nincs erőnk, hogy szembeszálljunk ezzel a nagy hadsereggel, amely megtámadott bennünket. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád nézünk!”

János 15:5c
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Nélkülem azonban semmit sem tehettek.

Filippiekhez 4:13
Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
mert mindenre van erőm Krisztus által, aki megerősít!

4. BÍZZ ISTENBEN, HOGY MEGMENT!

2 Krónikák 20:12c
Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád nézünk!”

2 Krónikák 20:15
Ezt mondja nektek az Örökkévaló: »Ne rémüljetek meg, se ne féljetek ettől a nagy sokaságtól, mert ez nem a ti harcotok, hanem Istené!

2 Krónikák 20:17a
Nektek nem is kell harcolnotok ellenük, csak álljatok meg a helyeteken és nézzétek, hogyan szabadít meg az Örökkévaló benneteket!

2 Krónikák 20:20b
„Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem népe! Higgyetek az Örökkévalóban, Istenetekben, hogy erősen meg tudjatok állni! Higgyetek az Örökkévaló prófétáinak, hogy győzzetek!”

5. ADJ HÁLÁT ELŐRE ISTENNEK!

2 Krónikák 20:21
Miután így biztatta a népet, Jósafát előszólította az énekeseket, hogy énekeljenek az Örökkévalónak, és dicsérjék őt szentségéért és dicsőségéért. Odaállította őket a sereg élére, hogy előttük vonuljanak. Ezt énekelték: „Dicsérjétek az Örökkévalót, mert hűséges szeretete örökké tart!”[c]

2 Krónikák 20:22
Ahogy elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Örökkévaló csapdába csalta az ammoniakat, moábiakat és a szeírieket, akik Júdát megtámadták — és mindannyian vereséget szenvedtek.

6. TALÁLD MEG AZ ÁLDÁST A ROSSZBAN!

2 Krónikák 20:24
Amikor Júda serege a csatatérre érkezett, és a szikláról körülnéztek, hogy lássák, hol az ellenség, már csak a rengeteg halottat látták szanaszét heverni a földön. Senki sem maradt életben az ellenséges seregekből! 25 Akkor Jósafát és serege rengeteg zsákmányt gyűjtött. Az elesetteken tömérdek értékes fegyvert és kincseket találtak. Sok háziállatot is zsákmányoltak. Annyi mindent összegyűjtöttek, hogy nem is tudták mindet magukkal vinni. Három napig csak azzal foglalkoztak, hogy gyűjtögették a zsákmányt.

Demény Géza

Gyülekezetünk pásztora. Szenvedélyes, erőteljes üzeneteivel minden héten inspirál mindannyiunkat, hogy a következő szintre lépjünk.

Összes tanítás tőle:Demény Géza

    Szeretném elhozni a gyermekemet egyik vasárnap a Szuperhősök (3-12) gyerekprogramraSzeretnék részt venni egy Extrém Generáció ifi (13-18 korosztály) programonSzeretnék részt venni egy vasárnapi istentiszteleten

      Szeretném elhozni a gyermekemet egyik vasárnap a Szuperhősök (3-12) gyerekprogramraSzeretnék részt venni egy Extrém Generáció ifi (13-18 korosztály) programonSzeretnék részt venni egy vasárnapi istentiszteleten

      Send this to a friend