Tanítás jegyzete
1 Pét 2:9-10
Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik. 10 Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez, most azonban Isten népévé lettetek. Régen nem ismertétek Isten kegyelmét, most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket.
1. ELSŐ UJJLENYOMAT: TELJESEN ELFOGADOTT VAGYOK
2. MÁSODIK UJJLENYOMAT: RENDKÍVÜL ÉRTÉKES VAGYOK
3. HARMADIK UJJLENYOMAT: ÖRÖKKÉ SZERETVE VAGYOK
1 Pét 2:10
Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez, most azonban Isten népévé (családjává) lettetek.
Zsid 2:11
Jézus az, aki az embereket Isten számára különválasztja, de mind ő, mind pedig azok, akiket különválaszt, ugyanabból a családból származnak. Ezért nem is szégyelli Jézus őket a testvéreinek nevezni
Jer 31:3
„Örökké tartó szeretettel szeretlek téged, ezért marad meg irántad hűségem és kegyelmem!
1. Feltétel nélküli
2. Végtelen, állandó és folyamatos
Honnan tudom, hogy örökké szeretve vagyok?
Onnan, hogy Isten a szeretet
Zsolt 100:5
Mert jó az Örökkévaló, örökké szeret minket, hűsége nemzedékről-nemzedékre kísér!
4. NEGYEDIK UJJLENYOMAT: MINDEN TELJESEN MEG VAN BOCSÁTVA
1 Pét 2: 10
Régen nem ismertétek Isten kegyelmét, most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket.
Zsidókhoz 10:17 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)
„Többé nem fogok visszaemlékezni bűneikre és gonoszságaikra.”[a]
Zsoltárok 103:10 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)
nem bűneink szerint bánik velünk, nem büntet vétkeinkért, ahogy megérdemelnénk.
Róm 8:1
Ezért már nem fenyegeti büntető ítélet azokat, akik a Krisztus Jézusban élnek.
Mit tegyek, ha elkövettem egy bűnt?
- Ismerd be!
- Bánd meg!
- Kérj bocsánatot!
- Fogadd be a megbocsátást!
- Állj fel és menj tovább! Igyekezz arra, hogy ne kövesd el mégegyszer!
Honnan tudom, hogy minden meg van bocsátva?
1. Isten természeténél fogva megbocsátó
Ézs 43:25
Én, egyedül én törlöm el bűneidet, önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem!
2. Jézus kifizette a bűneimet
Ef 1:7
aki megváltott bennünket a vére, vagyis a halála árán. Rajta keresztül kaptuk meg bűneinkre a bocsánatot Isten kegyelmének gazdagsága szerint.
A kegyelmet ne használjuk ki!
A kegyelmet ne forgassuk ki!