Tanítás jegyzete
1 Pét 2:9-10
9 Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik. 10 Ti a múltban nem tartoztatok Istenhez, most azonban Isten népévé lettetek. Régen nem ismertétek Isten kegyelmét, most pedig a kegyelmébe fogadott benneteket.
1. ELSŐ UJJLENYOMAT: TELJESEN ELFOGADOTT VAGYOK
„Maga Isten választott ki!” (1 Pét 2:9)
Mi a bizonyíték erre?
1. Mert Isten már az idők előtt kiválasztott
Efézusiakhoz 1:4 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)
4 Az Atya annyira szeretett bennünket, hogy Krisztusban már a világ teremtése előtt kiválasztott minket, hogy bennünket a saját népévé tegyen, akik az ő szemében szentek és tökéletesek.
2. Mert Jézus tett elfogadhatóvá
Titushoz 3:6-7 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version (ERV-HU)
6 Isten bőségesen ránk árasztotta a Szent Szellemet — Megmentőnk, Jézus Krisztus közreműködésével.
7 Isten azért tette ezt, hogy kegyelme segítségével elfogadhatóak legyünk a számára, és örökségül örök életet adjon nekünk, amelyet reménységgel várunk.
2. MÁSODIK UJJLENYOMAT: RENDKÍVÜL ÉRTÉKES VAGYOK
1 Pét 2:9
9 Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona.
5 Móz 7:6
6 Ti az Örökkévalónak, Istenünknek különválasztott népe vagytok! Ő választott ki benneteket a földön élő összes nemzet közül, hogy népévé, saját tulajdonává legyetek.
Ézs 43:4
Drága vagy nekem, kedves és értékes
Miért vagyok rendkívül értékes?
1. Mert Isten az Atyám!
Lk 12:24
24 Nézzétek a hollókat: nem vetnek, nem aratnak, nincs sem raktáruk, sem magtáruk, Isten mégis táplálja őket! Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál!
2. Mert Jézus az életét adta értem!
1 Kor 7:23
23 Drága váltságdíjat fizetett értetek Isten
Mi tesz valamit értékessé?
1. Ki birtokolja?
2. Mennyit képes valaki fizetni érte?