A szeretet átformáló ereje

A szeretet átformáló ereje

A szeretet átformáló ereje 1024 555 Demény Zsanett

Tanítás jegyzete

Máté 24:12
Mivel a törvénytelenség teljességre jut, és a gonoszság megsokasodik, sok hívő emberben kihűl az isteni szeretet. Aki azonban mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül.

Máté 15:37-38
Szeresd az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel! Ez az első és legfontosabb parancs.A második is hasonló:Úgy szeresd embertársadat, mint saját magadat!

Szeretni Istent

János 15:9
Ahogyan az Atya szeret engem, ugyanazzal az isteni szeretettel szeretlek én is titeket. Maradjatok meg és éljetek ebben a szeretetben! Én mindig engedelmeskedem Atyám parancsainak, ezért állandóan a szeretetében élek. Ugyanígy, ha engedelmeskedtek parancsaimnak, ti is állandóan a szeretetemben fogtok élni.

Szeretni Önmagadat

1Kor 12:14-19
Az emberi test sem egyetlen testrészből, hanem sokból áll. Ha például a láb azt mondaná: „mivel nem kéz vagyok, tehát nem is tartozom a testhez”, attól még valójában a láb is része a testnek, igaz? Vagy, ha a fül azt mondaná: „Mivel nem szem vagyok, nem is vagyok a test része” — akkor valóban nem tartozna a testhez? Ha az egész test csak egyetlen szem volna, akkor semmit sem hallana! Ha az egész test csak a fülből állna, egyáltalán nem érezné az illatokat! Isten azonban minden egyes testrészt beillesztett a testbe a maga helyére, és az egészet jól elrendezte — úgy, ahogyan neki tetszett. Ha csak egyetlen testrész lenne, akkor hol lenne maga az egész test? Azonban nem egy testrészünk van, hanem sok — a test mégis egyetlen, egységes egész.

Szeretni Másokat

Róma 13:8-14
Senkinek semmivel ne tartozzatok, csak a szeretettel — ezzel azonban mindannyian tartoztok egymásnak! Aki szereti embertársát, az eleget tett a Törvény követeléseinek. Miért mondom ezt? Mert a Törvény azt mondja: „Ne légy házasságtörő, ne gyilkolj, ne lopj, és ne kívánd, ami a másé!” Mindezek, és az összes többi parancsolat összefoglalható ebben az egyben: „Úgy szeresd embertársadat,mint saját magadat!”A szeretet nem tesz semmi olyat, amivel a másiknak ártana. Ezért a szeretet által töltjük be a Törvényt. Mindezt azért is mondom, mert jól tudjátok, hogy milyen időket élünk! Itt az ideje, hogy végre felébredjetek az álomból! Hiszen most már sokkal közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Az „éjszaka” már majdnem elmúlt, és közeleg a „nappal”. Dobjuk hát félre mindazokat a dolgokat, amelyek a „sötétséghez” tartoznak, és vegyük fel a világosság fegyvereit! Éljünk úgy, ahogy a teljes nappali világosságban illik! Ne vegyünk részt vad mulatozásokban, se részegeskedésben, és ne kövessünk el szexuális bűnöket! Ne vétkezzünk a testünkkel! Hagyjuk abba a veszekedést, és ne irigykedjünk többé! Ehelyett „öltsétek magatokra” az Úr Jézus Krisztust, és a régi emberi természetet pedig ne tápláljátok, se ne teljesítsétek a kívánságait!”

Demény Zsanett

Gyülekezetünk pásztor-felesége. Isten fantasztikusan megáldotta szellemi érzékenységgel és képességgel, hogy tovább adja gyülekezetünk számára Isten üzenetét.

Összes tanítás tőle:Demény Zsanett

    Szeretném elhozni a gyermekemet egyik vasárnap a Szuperhősök (3-12) gyerekprogramraSzeretnék részt venni egy Extrém Generáció ifi (13-18 korosztály) programonSzeretnék részt venni egy vasárnapi istentiszteleten

      Szeretném elhozni a gyermekemet egyik vasárnap a Szuperhősök (3-12) gyerekprogramraSzeretnék részt venni egy Extrém Generáció ifi (13-18 korosztály) programonSzeretnék részt venni egy vasárnapi istentiszteleten

      Send this to a friend