Tanítás jegyzete
– Emlékezzetek, hogy hol éltek!
– Emlékezzetek az elhívásotokra!
– Emlékezzetek a fegyverzetetekre!
Egy betekintés az Efézusi levélbe – egy levél Pál apostoltól az első századi Efézusban élő hívőknek
Efézus 1 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola,
Isten szent népének, akik Efezusban laknak, és hisznek a Krisztus Jézusban.
2 Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!
Ez a levél valószínűleg körbe lett küldve az össze új és fiatal gyülekezet között abban az időben.
A nyitó ima:
Efézus 1:15-20 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
15 Mivel hallottam az Úr Jézus Krisztusba vetett hitetekről és a szeretetről, amellyel Isten szent népe iránt vagytok, 16 én is mindig hálát adok Istennek, amikor imádkozom értetek. 17 Azt kérem, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőséges Atya-Isten töltsön be titeket a Szent Szellemmel, aki bölccsé tesz, kijelenti és igazán megismerteti veletek Istent. 18 Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt. 19 Imádkozom, hogy megtudjátok, milyen mérhetetlenül nagy Isten ereje, amely hatékonyan működik bennünk, hívőkben. Ugyanez az erő mutatkozott meg akkor is, 20 amikor az Atya feltámasztotta Krisztust a halálból, és a Mennyben a jobbjára ültette.
7 dolog Pál imájában:
1. Megismerjük a Szellemet
2. Jobban meg fogjuk ismerni Istent
3. Tudni fogjuk az Igazságot
4. Megismerjük a reményt, ami a miénk
5. Tudni fogjuk, hogy Isten hívott el bennünket
6. Meg fogjuk ismerni az áldásokat, amelyeket Isten megígért nekünk
7. Meg fogjuk ismerni Isten erejét az életünkben
Pál segíteni akar a hívőknek, hogy tisztán lássák, hogy kik ők Krisztusban – 36x említi, hogy „Krisztusban”
Rövid háttér:
Pál nagyjából Krisztus után 52-ben alapította a gyülekezetet, és később visszalátogatott hozzájuk, és két évig ott maradt tanítani és bátorítani a hívőket.
A közönség:
Az új hívők Efézusban és Kis-Ázsiában, akik odaadták az életüket, hogy Jézust kövessék, mint Urukat és Megváltójukat.
Rövid összefoglalója mindegyik fejezetnek:
Első fejezet: Isten átfogó célja és terve az volt, hogy Krisztusba helyezzen mindannyiunkat – Krisztus a gyülekezet feje, és mi, a gyülekezet vagyunk Krisztus teste.
Efézus 1:10 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten mindent egybeszerkeszt Krisztusban — mindent, ami a Mennyben és a Földön van —, és őt teszi mindennek fejévé.
Efézus 1:22 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
22 Isten tehát mindent Krisztus lába, vagyis a hatalma alá helyezett. Ugyanakkor mindenekfelett Krisztust tette „fejévé” az Eklézsiának,
Második fejezet: Tudjuk, hogy Isten családjának tagjai vagyunk, a gyülekezet Isten háza és a templom, amit épít.
Efézus 2:19 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
19 Ezért ti sem vagytok már többé idegenek, hanem polgártársai Isten népének és tagjai Isten nagy családjának.
Efézus 2:21 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
aki által az egész harmonikus egésszé épül, és folyamatosan növekszik, hogy az Úrban szent templommá legyen.
Harmadik fejezet: Isten bölcsessége és szeretete megmutatkozott a gyülekezeten keresztül
Efézus 3:6 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Ez a titok pedig a következő: az örömüzenet által a nem zsidó származásúak örököstársaivá lettek a zsidóknak, részeivé váltak ugyanannak a Testnek, és ők is ugyanúgy várják Isten — Krisztusban adott — ígéreteinek beteljesedését.
Negyedik fejezet: Mindannyian kaptunk különleges képességeket, hogy felépítsük, hozzájáruljunk és megerősítsük a gyülekezetét
Efézus 4:4 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Mivel mindannyian ugyanazt az egyetlen Szent Szellemet kaptuk, együttesen ugyanazt az egyetlen Testet alkotjuk. Hasonlóképpen mindnyájan ugyanazt reméljük és várjuk, hiszen Isten erre hívott el bennünket.
Efézus 4:12 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Azért adta őket (a különleges képességeket), hogy felkészítsék és kiképezzék Isten szent népét a feladatukra: Krisztus „Testének” felépítésére.
Ötödik fejezet: Éljétek az életeteket példaként, mert most már Krisztus gyülekezetéhez tartoztok
Efézus 5:10 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Mindig igyekezzetek mérlegelni, mi kedves az Úrnak!
Efézus 5:20 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Urunk, Jézus Krisztus nevében adjatok hálát mindig, mindenért Istennek, az Atyának!
Hatodik fejezet: A gyülekezet támadás alatt lesz, mert van egy ellenség, szóval vegyétek fel az isteni fegyverzetet és harcoljatok a fegyverekkel, amit Isten adott
Efézus 6:11 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Öltözzetek fel abba a teljes fegyverzetbe, amit Isten ad, hogy képesek legyetek ellenállni a Sátán minden cselének és ravaszságának!
Ephesians 6:13 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Ezért szükséges, hogy vegyétek fel és használjátok mindazokat a fegyvereket, amelyeket Isten ad nektek. Így lesztek képesek ellenállni a gonosz napokon, és megtartani az állásaitokat a gonosszal szemben.
Az Efézusi levél 3 része:
1. Emlékezzetek, hogy hol éltek!
Győzelem trónusán ültök
Beszéljetek az áldásaitokról
Efézus 2:6 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Sőt, mivel Jézus Krisztus részei vagyunk, vele együtt feltámasztott a halálból, és vele együtt a mennyei helyekre ültetett bennünket.
2. Emlékezzetek az elhívásotokra!
Arra vagytok elhívva, hogy győzelemben járjatok
Beszéljetek a győztes magatartásotokról!
Efézus 4:1 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
Kérlek benneteket — én, aki azért viselem ezt a fogságot, mert az Urat szolgálom —, hogy Istentől kapott elhívásotokhoz méltóan éljetek!
3. Emlékezzetek a fegyverzetetekre!
Győzelemben fogtok állni
Beszéljetek a harcotokról!
Efézus 6:10-12 Hungarian Bible: Easy-to-Read Version
10 Végül pedig, erősödjetek meg az Úrban, és hatalmának erejében! 11 Öltözzetek fel abba a teljes fegyverzetbe, amit Isten ad, hogy képesek legyetek ellenállni a Sátán minden cselének és ravaszságának! 12 Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak.