Teremtés

Teremtés

Teremtés 1024 615 Görög Roland

Tanítás jegyzete

A mai témánk a teremtés. Bár nagyon egyszerű témának tűnik, látni fogjuk, hogy az Istennel való kapcsolatunk, és a keresztény hitünk alapjai nyugszanak a teremtés történetén. A Bibliának is ez adja a keretét, ezzel kezdődik, és ezzel ér véget.

A teremtéssel kapcsolatban nincs teljes összhang a kereszténységen belül. Abban mindenki egyetért, hogy a világot Isten teremtette, de a hogyanjában már nincs egyetértés: Van aki a hat napos teremtésben hisz, van, aki a korszakos teremtésben: akik szerint a hat nap hosszabb időszakokra utal, és van az evolucionista teremtéselmélet: tervezetten haladt végig az evolúció, és bele lett kódolva a fejlődés.

Utazzunk vissza időben a kezdetekhez. Olvasd el a Mózes első könyve első fejezetét.

Miért is fontos, hogy a teremtésről beszéljünk? Mert hitünknek és identitásunknak az alapvető kérdéseire ad választ.
Amiben a teremtés kapcsán biztosak vagyunk:

1) Nem a véletlen szüleménye vagy!

Ézsaiás 44:24
Így szól az Úr, a te megváltód, aki formált téged anyád méhétől fogva: Én, az Úr, mindent cselekszem, egyedül feszítem ki az eget, és terítem ki a földet.

Ézsaiás 43:1
De most így szól az Úr, a te Teremtőd, Jákób, és a te Alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!

A teremtés minden mozzanata tervezettségről, rendről és tudatos tervezésről beszél. Mindent a maga idejében és a maga helyén teremtett meg. Elválasztja, kiformálja az elemeket, megjelennek a növények, majd az állatok, és végén az ember, mint az alkotott világ gazdája. 11-szer hangzik el, hogy Isten „mindent az ő neme szerint” teremtett. Nem lehet ez a gyakori ismétlés véletlen egy ilyen rövid leírásban. A teremtéstörténet ezzel ki is zárja az utóbbi két évszázadban elterjedt evolúció eszméjét.

Nem a sorsban, a véletlenben, vagy a szerencsében hiszünk, hanem Isten gondos tervezésében, ahogyan megalkotott minket is, és elhelyezett térben és időben a teremtett világban. Nála ez a terv már a teremtés előtt készen volt!

2) Szeretetre teremtve

A történet folytatódik, Isten nem hagyta magára az embert, hanem miután szeretettel megalkotta, megadott neki mindent amire szüksége van:
Olvasd el 1 Mózes 2: 4-24 részt.

Isten nem hagyta magára az embert a teremtés után, hanem a tökéletes világon belül is csinált saját kezével egy gyönyörű kertet! A kertben megvolt minden ami az (örök) élethez szükséges: termőföld, étel, víz. Arany, illatos gyanta, ónix kő. Nem csak a vegetáláshoz szükséges dolgok, hanem annál több. Ami szemet gyönyörködtető, kényezteti az érzékeidet, luxusérzést ad. Isten munkával és felelősséggel látta el az embert (művelje és őrizze), feladatot adott: nevezze el az állatokat, és társat adott neki. Mindenből pont olyat, amilyenre szükségünk van!
A teremtés rendje – hogy mindent tervszerűen, rendezetten hajtott végre- annak a jele, hogy tökéletes környezetet hozott létre Isten.
Azzal, hogy ott volt az élet fája, láthatjuk, hogy Isten szándéka az volt, hogy örökké éljünk. Nem volt halál, nem volt betegség, szenvedés.
Azzal pedig, hogy a jó és a rossz tudásának fáját mellé ültette láthatjuk, hogy Isten már a kezdetektől bízott az emberben, felelősségteljes gondolkodásra teremtette, és döntési lehetőséget adott neki. Isten mindvégig megadja a szabad döntés jogát, és tiszteletben tartja a szabad akaratot.
A teremtés minden mozzanata a szeretetteljes gondoskodásról szól!

3) Munkára teremtve

1 Mózes 2:15
Az Örökkévaló Isten tehát az Éden kertjében helyezte el Ádámot, hogy ő művelje meg a kertet, és viselje annak gondját.

Isten munkára, alkotásra, céllal teremtett meg. Nem azért, hogy neki dolgozzunk, hanem hogy lássuk a munkánk gyümölcsét, hogy legyen célja és értelme az életnek.
Később ezt a Tízparancsolatban is megerősítette. A fáradtságos munka már a bűneset következménye, de a munka végzése alól soha nem lettünk fölmentve.

Lásd még: https://kke.hu/eletstilus/isten-celja-a-munkaval-az-eletemben/

4) Környezetvédelemre teremtve

1 Mózes 2:15
Az Örökkévaló Isten tehát az Éden kertjében helyezte el Ádámot, hogy ő művelje meg a kertet, és viselje annak gondját.

Nem csak Ószövetségben, hanem az evangéliumban is benne van ez a szemlélet. Jézus szerette a teremtett világot: először is testben közénk jött, és a Biblia azzal, hogy számtalan természeti példát, képet ad, tulajdonképpen egyértelműen feltételezve, hogy értjük azokat. Éppen ezért óvunk és őriznünk kell a környezetet, törekedve a fenntartható fejlődésre és a környezetvédelemre.

5) Pihenésre teremtve

Isten az embernek célt, felelősséget adott, munkára, alkotásra teremtette. Viszont rögtön az első napot amit az emberrel töltött megáldott és megszentelt. Azt mondta, hogy annyira örülök neked, hogy szeretném ha ezt a napot együtt töltenénk.
Bármilyen szép volt a világ, amelynek teremtését Isten éppen, hogy befejezte, a legnagyobb ajándék és kiváltság, amit Isten az újonnan teremtett párnak adhatott, a vele való személyes kapcsolat volt. A szombattal is megajándékozta őket, a különleges áldás, a Teremtőjükkel való közösség, bensőséges kapcsolat napjával.

  1. Isten megpihent
  2. Megáldotta a szombatot
  3. Megszentelte = elkülönítette egy szent célra

Úgy lettünk megteremtve, hogy szükségünk van a testi-lelki feltöltődésre, és az Istennel töltött megszentelt időre.

6) Férfinak és nőnek teremtve

“Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.”

Az itt használt ember szó (a héberben és magyarban is) általános értelmű: mind férfit, mind nőt jelent. A szöveg világossá teszi, hogy Isten nemcsak a férfit teremtette a saját képére, a nőt pedig a férfi képére. Nem így történt. Isten mindkettőt a saját képére alkotta.

A teremtés története -és később a Biblia egésze- egyértelműen arról beszél, hogy Isten szándéka az volt, hogy a férfi-nő szövetségben váljanak egy testté. A házasság intézményét, mely a férfi és nő között életre szóló egység szeretetkapcsolatban, Isten alkotta az Édenben. Azzal, hogy Ő maga az első emberpárral tölti az idejét, köztük van, példát adott arra, hogy a házasság is úgy lett megalkotva, hogy abban Istennek is helye van.

A bűneset óta folyamatosan torzul az az ideális kép, ami a teremtéskor meg lett alkotva. Előtte Ádám és Éva teljes nyíltsággal élt Isten előtt, utána pedig rejtőzködtek. Amikor Isten kérdőre vonta őket, mindketten a másik rovására igyekeztek megvédeni magukat. Vádaskodásuk bizonyította, hogy milyen súlyos törés történt abban a szerető kapcsolatban, amelyet Isten a teremtéskor létrehozott.

7) Életre teremtve

“Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.

Egyedül Isten tud életet adni, egyedül ő tud teremteni, és senkinek nincs joga vagy hatalma ezt kivenni Isten kezéből. Isten a világunkat élettel teli világnak teremtette, és minden teremtménybe belekódolta az életre való törekvést. (szikla réséből kinövő fa) Ha valaki az élet ellen szól vagy tesz, akkor nem áll isteni vezetés alatt. Az életre kincsként kell tekinteni, amit csak egyszer kapsz meg. A Biblia nem beszél reinkarnációról. Ezen az életen belül minden nap új esélyt kapsz, de a halál után nincs döntési lehetőséged.

Mindig válaszd az életet!

8) Isten imádatára teremtve

Ne imádd a napot, a holdat, a természeti jelenségeket. Bár ma már kevesen imádják Rét, Hóruszt, Mitrászt, Apollót, Szúrját (hindu napisten) vagy Sipe-Toteket (azték napisten, a felkelő nap istene), viszont ma is sokan várják a megoldást a csillagok állásától, borulnak le emberi alkotások előtt és adják át az életüket idegen isteneknek. Isten egyértelműen tiltja a szobrok készítését imádat céljából, de a bálványoknak nem kell fából és kőből lenniük. Ugyanolyan könnyen lehetnek megfoghatatlanabb dolgok is, mint a hatalom, a hírnév, a pénz, vagy a népszerűség.
Amikor valamire jobban vágyunk, mint Istenre vagy Isten szolgálatára, akkor az bálvánnyá válik, és hatalmat nyer, hogy rabszolgasorba taszítson minket.

Zsoltárok 96:4-5
Mert nagy az ÚR, méltó, hogy dicsérjék, félelmetesebb minden más istennél. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az ÚR pedig az ég alkotója.

Ézsaiás idejében a zsidó nép a babiloniak fogságában volt, és azt olvashatjuk más fejezetekben, hogy a nép mindenféle szobrokat kezd el tisztelni. Olvasd el Ézsaiás 46:3-10-ig tartó részt!

Alfa és Omega

Menjünk vissza az előbb olvasott idézetre Ézsaiás könyvéből:

Ézsaiás 46:9-10
Emlékezzetek csak a régi időkre, értsétek meg, hogy én vagyok az Isten, nincs más Isten kívülem! Nincs senki hozzám hasonló, aki már kezdetben kijelenti a véget, ősidőktől fogva megmutatja amik még meg sem történtek. Tervem nem vall kudarcot soha, s amit akarok, azt véghez is viszem!

Ha már a Teremtés könyvét olvassuk, nem szeretnék elmenni egy gyönyörű felfedezés mellett. A Jelenések könyvében (többek közt) Jézus azt mondja: Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. A Biblia a teremtéssel kezdődik, és az újjáteremtéssel zárul.
A teremtés első hat szavában ott van kódolva a terv.

Alfa = Alef első betű
Omega = Tav utolsó betű

Jézus az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, Alef + Tav.

János 1:1-3
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött.

Az Ige testté lett (4. nap) és visszatér (6. nap) amit szombat követ (millenium).

9) Új Földre teremtve

Jel. 21 1-7
És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. 2 És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. 3 Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; 4 és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” 5 A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” 6 És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. 7 Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.

Az új világ nem restauráció lesz, hanem rekreáció. Ismeretlen lesz a halál fogalma, a jajkiáltás, könnyek, félelem szintén, de utálatosság, hazugság sem lesz. Visszaáll az eredeti állapot egy teljesen újjáteremtett Föld bolygón. Jézus visszajövetele után a mennybe megyünk, és 1000 év “szombat” után az újjáteremtett Földre térünk vissza, ami az otthonunk lesz.

Minden értem teremtetett / Por és hamu vagyok

Az elmúlt években a modern pszichológián belül kialakult egy új tudományág: a kognitív viselkedésterápia. Ez a forradalmi tanítás rávilágít arra, hogy számos probléma – az étkezési zavaroktól a kapcsolati problémákon át a függőségekig, de még a depresszió és szorongás egyes formái is – a téves és negatív gondolkodási sémákban gyökerezik. Ezeknek a problémáknak a kezelését a gondolkodásmód megváltoztatásával kell kezdeni.

Jézus ott volt a teremtésnél, végigkísérte a Föld történelmét, eljött emberi (teremtett) formában, hogy megváltson engem és téged.
„Minden általa és érte teremtetett…” (Kol 1,16) Érte = hogy meg tudjon váltani, és legyőzve a bűnt vissza tudjon helyezni abba a teremtett világba, amilyen eredetileg volt.
Ebből következik, hogy érte azért teremtetett, hogy TÉGED megmentsen = érted teremtetett.

Ha magad alatt vagy, nincsen célod ezen a világon, hogy Istennek nem számít a létezésed: Az egész világ érted teremtetett!

Ha túlságosan odavagy magadtól, akkor vedd elő az önteltség, gőg ellenszerét: Por és Hamu vagyok.

    Szeretném elhozni a gyermekemet egyik vasárnap a Szuperhősök (3-12) gyerekprogramraSzeretnék részt venni egy Extrém Generáció ifi (13-18 korosztály) programonSzeretnék részt venni egy vasárnapi istentiszteleten

      Szeretném elhozni a gyermekemet egyik vasárnap a Szuperhősök (3-12) gyerekprogramraSzeretnék részt venni egy Extrém Generáció ifi (13-18 korosztály) programonSzeretnék részt venni egy vasárnapi istentiszteleten

      Send this to a friend